9. fejezet: hazaút
Rövid rávezető tatalom: lusta vagyok írni.


Engesztelésem nem igazán sikerült, hiszen még mindig éreztem a levegőben, hogy jake valamiért haragszik rám. Vagy is, úgy tesz mintha haragudna rám.
- Most komolyan megsértődtél?
- Nem. Csak húzom az agyadat. Különben is.
- Mi különben is? - vágtam szavába.
- Ha hagynád, hogy végigmondjam. – sóhajtott.
- Na, akkor mond.
- különben is. Had szívassalak egyszer én is. Annyit hallgattam már tőled, hogy kukkoló.
- Ezért már bocsánatot kértem nem? – próbáltam visszaemlékezni, de semmi nem jutott eszembe.
- Én nem emlékszem rá. – nézett rám morcosan.
- Akkor bocs. – mondtam, és szedtem egy kis pizzát. Hatalmasat haraptam belőle.
- meg van bocsátva.

Az eső csitult, majd lassacskán elállt. Már alig szemerkélt mikor Jacob kitekintett az ablakon, és elégedetten mosolygott.
- Mehetünk haza. – Megfogta a maradék pizzát dobozostul, mindenestül és elindult az ajtó felé.
- király! – nevettem, majd követtem.
Kinyitotta a kocsiajtót nekem. Szokott módon., Az ember hozzászokik hamar az ilyen dolgokhoz.
Az úton egész végig csendben ültünk. Mielőtt visszaértünk volna Jakeék házáéhoz, akkor dobtam fel egy gyenge témát.
- Még haragszol?
- nem is haragudtam.
- ennek örülök.
Dumálásunk ennyi volt. Összesen, csak annyit tudtam meg hogy nem haragudott rám, és nem is haragszik. Ez jónak számított.
Megérkeztünk. Önállóan nyitottam ki az ajtót, ezért csúnyán nézett rám. De nem komolyan, csak úgy poénból. Láttam rajta.

7. fejezet: Az ölelés
Korhatár:14
Rövid rávezető tartalom: Hát... öhm... szóval, Rachel megteszi az első nagy lépést Jacob felé. Röviden ennyi >.<




Hamarosan megérkeztünk. Az idő nem volt túl jó, de elterelődtek a gondolataim felőle. Jacob kinyitotta az ajtót nekem, és én kiszálltam. Jó nagy kocsiszíne volt, annyi szent.
Elindultunk feléje, a pirosra festett épület egyre közelebb volt, közelebb, közebb, majd még nagyobbnak látszott mikor végleg odaértünk. Elővette a kulcsát és elkezdte babrálgatni. Gyorsan megtalálta melyik nyitja az ajtót, így kitárta. A kétszárnyas nyílászáró (nyílás-záró) nem volt valami szép, de úgy tűnt őt nem zavarja. Beléptem. Bent is jó nagy volt, meg kell hagyni. Ahogy körbenéztem, mindenféle szerszámos polc, befejezésre váró kacat volt.
- Nagy a kupi, én is tudom, mondanod sem kell. – mondta, majd széttárta kezét. Már ezzel is azt sugallta, hogy „nézzétek az én kis birodalmamat”. Én néztem, és nem bírtam ellenállni neki, hogy tovább nézzem a garázst.
- Engem nem zavar, az én szobám is ilyen otthon. – nevettem. Nem hazudtam nagyot, csak egy egész picit. Az én szobám egy egész picivel rendesebb, mint ez.
Hamarosan észrevettem egy rózsaszín hajgumit az asztalon. Valahogy kirítt a a többi dolog közül. Ilyenek a lányok… Odasétáltam, és felvettem az asztalról, majd odavittem Jacobhoz.
- Tiéd? Csak mert ez bugyi rózsaszín. – nevettem. Kivette a kezemből, kedve rosszabb lett.
- Nem. – felelte, majd mondta tovább. – Belláé.
- Ki az a Bella? – kérdeztem vissza.
- Nem lehetne hagyni az egészet? – morogta.
- Nem. Látom rossz lett a kedved tőle, és az ilyen dolgokat át kell beszélni. Na ki az a nőszemély, aki így lelomboz téged. Biztosan fiú van a dologban.
- Jajj már… - nyögte ki végül. – ennyire kíváncsi vagy, avagy csak engem akarsz kínozni?
- kíváncsi vagyok, és jobb lesz neked, ha elmondod.
- De alig egy napja ismerlek.
- De majd még egy hónapig velem leszel összezárva. – indokoltam meg.
- Egye fene. – Ennek nagyon örültem. – nos, Bella az a lány, aki elcsavarta a fejem. Fülig szerelmes vagyok belé. Ezt így elég gáz kimondani, de így van. – sóhajtott.
- És? Csak nem ezért vagy ilyen rosszkedvű.
- Benne van egy v… egy pasi is.
- Várj, kitalálom. – mondtam, majd ráültem az asztalra. – ő abba a srácba szerelmes.
- Igen. De az a srác el is hagyta már egyszer. Akkor lettünk jóban. Kihasznált. Érted? Kisírta magát a vállamon és itt hagyott.
- Mért? Jake ez nagyon jó. Legalább barátok vagytok. Sokkal jobb mintha utálna. Ráadásul mi sem szebb, ha egy barátság átalakul szerelemmé. - győzködtem. Jake ráncolta a homlokát.
- Nézd, Rachel. Ez nem fog semmivé sem alakulni, mert ő nem engem szeret!
- Jól van. Találkozhatnék vele?
- nem.
- Mért?
- Mert azt mondtam! – förmedt rám. – olyan mintha én gyáva lennék… nem fogsz vele beszélni, főleg nem erről.
- Akkor mindegy. – nyafogtam.
- Nem baj.
- Jacob, találni fogsz nála jobb lányt, hidd el! – próbáltam nyugtatni.
- Ezzel nem mész semmire – sóhajtott, majd elkezdett sétálni a garázsában.
Egyre jobban kedveltem Jacobot, ahhoz képest, hogy mennyire ért hozzá hogyan kell sajnáltatnia magát.
- Jajj istenem, ne sajnáltasd már magad! – nyögtem ki végül, és odamentem hozz. Megálltam előtte, nem tétováztam kicsit sem, megöleltem. Úgy éreztem váratlanul érte, de én jól megszorongattam. Amikor Jacob észlelte, hogy én nem engedek, ő is visszaölelt. Én meg magamban kárörvendtem „így jár, akit megsajnálok”. Végül hosszas ölelkezés lett belőle. Jacobnak nem tudom hogy tetszett, de nekem igen. És végül is nem ez a fő, de én örültem neki. Szorításom engedett, de még mindig ölelgettem. Arcomra hatalmas mosoly ült ki, majd abbahagytam az ölelést. Nagyon nevettem. Hangosan.
- Hú… - Jake csak ennyit bírt kinyögni.
- Ezért ne sajnáltasd magad, mert még túlságosan megsajnállak, és megbánom, amit tetszek. – mondtam egyetértően.
- Csak váratlanul ért. – mosolygott fülig pirosan.
- jól van, nem kell szégyellned magadat, senki sem látta, és én kezdeményeztem. Ne parázz. Csak egy baráti ölelés volt. – mondtam majd megismételtem. Megint megölelgettem. Ölelés közben mondtam még neki valamit. – Látod? Ennyi. – nevettem.
- Nem szégyellem magam. – javított. – Csak hirtelen volt. – egy gyenge félmosolyt lehetett észrevenni az arcán.
„na neee. Ezt ne tegyed, mert még a végén beléd habarodok”
- Jajj de kis cuki vagy! – nem mondtam, ki mit gondolok, mert az ölelés még elment… de amire gondoltam, hát enyhén kínos.
Jake még inkább elvörösödött. Már a fejem fogtam. Nem tudok olyat mondani, amivel nem sértem meg az ön(le)becsülését.
- Mi van? – kérdezte
- Már megint vörös vagy, mint egy cékla. - nevettem
- jól van, na! – morogta.
Kinéztem az ablakon. Nagyon esett az eső. Az ónos eső. Csak zuhogott, és zuhogott. Rémes egy idő lett.
- Szokták ónos esőben vezetni? – kérdeztem.
- Esőben ami ónos soha. Én túl felelősségteljes vagyok hozzá. – nevettem.
- Akkor itt ragadtunk. – vigyorogtam kínomban.
- Akkor itt. – ismételte.
- De én már éhes vagyok.
- Én még nem. De itt nincsen hűtő, nincsen kaja csak egy rothadt szendvics ott. – mutatott a garázs túloldalára.
- Tudod mit? Rendelek pizzát! – elkezdtem kotorászni a táskámban, de nem találtam sehol a mobiltelefonom. – a francba! Elfelejtettem hogy otthon hagytam!
- Itt az enyém. – mondta Jake, és elővette a zsebéből. Már másodszor telefonáltam a telefonjáról. Hamar tárcsáztam a pizzériát, ami biztosan jó messzire volt innen. Honnan tudtam a számát? Onnan, hogy láttam egy szórólapot Jake kocsijának szélvédőjén és elraktam magamnak.
- Jó napot, itt a Darren pizzériája, miben segíthetek?
- Hello, pizzát szeretnék rendelni. Egy sonkás kukoricásat. Pillanat, mindjárt mondom hova. – befogtam a telefont.- Hova is? – kérdeztem Jacobot. Gyorsan előkapott egy cetlit, és felírta rá a címet. Én meg beolvastam.
- 35-40 perc múlva ott lesz a futárunk. Telefonáljon máskor is. – hangzott a búcsú, én meg letettem a telefont.
- 35-40 perc és itt lesz. – ismételtem el Jacobnak.
- Addigra én is éhes leszek. Van nálad pénz?
- Ó hogy az a… Csak nagyon kevés.
- Nálam van. – közölte, aztán elfutott a kocsiszín hátuljába. El kezdett matatni az egyik polcon, majd egy nagyon pici fa ládikát vett elő, amiben nem kevés pénz volt.
Visszatért egy pizzára elegendővel.
- Itt is vagyon! – mondta nevetve.
- köszi hogy kisegítesz.
- ugyan semmi– legyintett.
- Tudod mit? Hogy elüssük az időt, játszhatnánk, kérdezz feleletet. Te kezdesz.- nem hagytam még beleegyezési időt sem neki.
- Rendben, akkor… öhm… hát. Mondjuk. Szereted a gombát?
- Utálom. – vágtam rá.- Én jövök. Pofátlan leszek. Mi a véleményed rólam?
- Hát… mondjuk csinos vagy, és kedves. Nagyon felhőtlen kedvű. Akkor én kérdezek. Csókolóztál már sötétben? – tette fel a kérdést.
- Nem. Ritkán csókolózok, nem sok barátom van, nem sok fiúnak tetszem. És te?
- A-a. – kopogtak. Odasietett Jacob, és kinyitotta az ajtót. A pizzás ember volt az.
- Valaki nem vette át a pizzáját. Ugyan olyat rendelt, ezért elhoztuk maguknak.
- köszönjük. – mondtam, amint odaértem az ajtóhoz. Átvettem. Jacob meg kifizette a kajánkat. Amit lerendezték a tartozást, beljebb hozta és kinyitotta. Kincsinek látszott, nem is kicsit.
- Jó hogy az az illető nem vette át.
- Az ám.

6. fejezet: A kukkoló
Korhatár: 12- trágár kifejezések
Rövid rávezető tartalom:Jake Kukkolóvá válik, Raxh meg egyszer csak rajta fekve találja magát. Izgi!!



Miközben Jake helyet foglalt apja mellett én beraktam a pattogatott kukoricát a mikróba 4 percre. Lassacskán elkezdett pattogni. Ez idő alatt én nézegettem a konyhában. Képek voltak kinn a falon. Két lányról, meg egy kisfiúról. Nagyon aranyosak voltak. Aztán mikor a popcorn kipattogott kiöntöttem egy tálba. Majd ugyan azzal a mozdulattal felkaptam az asztalról és rávetettem magam a kanapéra Jacob és a karfája közé.
- Itt a kaja. – mondtam nekik mosolyogva. Nem válaszoltak, csak néha bele-bele markoltak a tálba.
Egyik csapat lőtt egy nagyon jó gólt. Ez az utolsó emlékem, mert egyik percről a másikra édesdeden szunyókáltam a kanapén. Néha-néha hallottam zajokat, egy hatalmas: IGEEEEN!-t de többet nem.
Következő emlékem hogy a kanapén fekszek, mert felébredtem. De nem akárhogyan ám. Jacobon fekszek, és Jacobot ölelgetem. Szemem nagyra tágult, mikor a faliórára pillantottam. Emlékszem mit mondott Jake: Korán kelni! Ne már!
Próbáltam emlékezni, hogy nem-e tettem olyat este, amit megbánnék. De csak meccset néztem, ez minden emlékem. Jacob még mindig szunyált. Lemásztam Jacobról, így csak szorosan mellette ültem. Így utólag örülök, hogy nem Billy mellé csüccsentem le. Megragadtam Jake izmos vállát, majd finoman megrázogattam.
- Jajj, Hagyj még 5 percet aludni! – morogta. Tipikus férfi. Bár eleinte nem úgy tűnt, hiszen szokott kaját készíteni, de ha így jobban megnézem igen. Tipikus pasi, aki későn fekszik későn kel, mert a meccs lefárasztotta az agyát.
- Jake, kellj fel. Már fél 10 van! – Szólongattam, és megint elkezdtem rángatni. Erre hirtelen kinyitotta két barna szemét és rám nézett.
- Atyám! – mondta ijedten. - Azt hiszem elkéstünk. Akkor viszont már mindek bemenni ennyi időre. – legyintett és visszadőlt. Hangja az utóbbi mondatnál megnyugodott.
Megragadtam a karját és megrántottam, hogy felüljön. Nem tudtam, hogy ilyen erővel rendelkezem. Felült. Jé, csoda!
- Gyere mááár! – nyafogtam.
- Ehhez még fáradt vagyok. – arcát a kezébe temette és úgy próbálta visszafojtani a nevetést.
- Mi olyan vicces? – kérdeztem csípőre tett kézzel.
- Mikor eljöttél meccset nézni volt rajtad valami… öhm. Nadrág? – kezeit odébb tette, hogy lássam, megemeli a szemöldökét.
- Igen volt! – mondtam. Semmi sem derengett mire akar célozni.
- Mert most nincs! – mondta. Már nem tartotta vissza a nevetést. Lenéztem magamra. Ott álltam egy szál tanga bugyiba Jacob előtt.
- A fenébe! Ki ment belőle a gumi! Segíts légyszi! Keressük már meg. – mondtam fülig vörösen.
- Nyugi, nővéreim vannak. – nevetett. Gyorsan felkaptam egy díszpárnát és két szeme közé dobtam.
- Légyszi segíts. – mondtam még egyszer. Jacob feltápászkodott. Úgy tűnik nagyon meglepődött, hogy mind végig rajta ült a nadrágomon, amiben nem volt gumi. – Fordulj el. – mondtam neki.
- Mi a frásznak? Ha akartam már megbámulhattam a fenekedet.
- Te kukkoltál?- kérdeztem megilletődve.
- Isten mentsen! – válaszolt. De én éreztem, hogy nem fordult el. Még ha az is tettette. A seggemet bámulta. És ez nem volt szép tőle.
Hirtelen megfordultam. Annyi ideje sem volt, hogy észrevegye.
- aha, nem kukkolsz. Én is ezt mondanám. – mondtam most már nevetve. - Te kis kukkoló. – hamar beleugrottam a nadrágomba. Igen, még egy jele annak, hogy Jake is tipikus pasi.
- Asszem átöltözöm. Siess, mert bemegyünk a suliba. – mondta, majd tarkóját vakargatva felsétált az emeletre.
- Várj! – szóltam utána. – Billy?
- Ja, neki a hálója itt lent van. Fent csak egy kis szobája van. Ahol internetezik. – mondta, majd folytatta útját az emeletre. Én is utána mentem, fel a szobámba. Bezártam magam mögött az ajtót. Felvettem egy miniszoknyát, egy pólót, ami zöld volt és egy csíkos harisnyát. Hajamat 2 copfba kötöttem, és belebújtam a csizmámba. Megmostam a fogam é én már készen is voltam. Lementem az emeletről. Jake már az ajtóban volt.
- Na, végre hogy végeztél! – örvendezett
- Pedig gyors voltam! – mondtam morcosan. – Kukkoló. – jegyeztem meg.
- Jajj már! Rachel, leszállnál erről a témáról? – kérdeztem miközben a kocsija felé igyekeztünk.
- nem! Még nem kérsz bocsánatot.
- Kérjek bocsánatot, mert elhagyod a nadrágodat? – nevetett.
- Nem. Kérj bocsánatot, mert kukkoltál. – Jacob kinyitotta nekem a kocsi ajtaját és beszállt maga is.
- Nem kukkoltalak!
- Én rajt kaptalak!
- De nem kukkoltala… na, jó. Megnézetek. És tudod miért? – kérdezte
- Nem. – feleltem.
- Mert jó a segged. – elindította az autót.
- Hogy mi a bajod? – érdeklődtem döbbenten.
- Ne már! Rach, muszáj erről beszélgetnünk? – nem tudom miért, de Jake-t bosszantotta ez a téma.
- Jól van, akkor hagyjuk. Dumáljunk inkább az időjárásról? – kérdeztem flegmán.
- Vagy inkább arról miért másztál rám az éjszaka, és miért ölelgettél. – bólogatott.
- Inkább hagyjuk. – mondtam és a fejem a kesztyűtartóra hajtottam. – felejtsük el a mai napot! – kérleltem.
- Jól van. Hagyjuk. Már úgy sincs miről dumálni, mert megérkeztünk. Már csak 1 óránk van. Ki kell, találjunk valamit, hogy miért késtünk. – tanácsolta, és kiszállt a kocsiból. Megkerülte azt, majd megint kinyitotta az ajtót, hogy kiszállhassak.
- Azt fogjuk mondani, hogy… Bent ragadtam a mosdóba, és te meg megvártad a lakatost. De ezt mond!
- Vagy mondjuk azt, hogy elestél a lecsúszott nadrágodban! – szekált.
- nem már! Azt mondtad elfelejtjük!
- Igen. Na, gyere, mert még ezt az órát is lekéssük.
- Na, már. Most meg én mondom, hogy már ne menjünk be. – nevettem.
- Jól van. Akkor elviszlek a garázsomba. Azt még úgy sem láttad. Huppanj be! – mondta. Most először nem nyitotta ki az ajtót, mert amúgy is nyitva volt.
Elindította az autót, majd megszólalt ismét:
- Ott szoktam barkácsolni!
- Az jó lehet.
- Az is! – nevetett

5. fejezet: Az első pár óra Black családnál

Korhatár: nincs
Rövid rávezető tartalom: Rachel megérkezik La pushba, és összeismerkedik a család többi tagjával, és kipakol.

- De mindig ebben lakni már nem olyan izgalmas. – mondta, majd mikor a verandára értünk letette az ajtó elé a csomagjaimat. Kinyitotta nekem az ajtót.
Mikor beléptem lazán tátva maradt a szám. Ez itt… nagyon remek, és olyan… olyan …. Annyira nem városi. Körülnéztem, és vidéki hangulatom támadt. Kipreparált halak, egy puska a kandalló felett…
- Wáo! – szám tátva maradt, csak ennyit tudtam kinyögni. Jacob ekkor kínlódott be a táskáimmal, majd lerakta őket itt bent is, és mögém állt.
- Tetszik? – kérdezte lelkesen.
- Nálam abszolút nyerő. Jó lehet itt élni!
- Az is, csak néha az embernek már az agyára megy a természet és inkább vágyik a városba. – nevetett.
- Van erre az is? – érdeklődtem.
- Igen, nem messze innen. Forks. De hát az is teli van természettel. – sóhajtott. Úgy tűnik neki is az agyára ment már. – Gyere, megmutatom a szobádat.
Mikor ezt mondta, elindult a szemben lévő lépcső felé, és felmanőverezte magát teli a csomagjaimmal. Mint egy málhás szamár. Kibújtam a cipőmből és utána futottam.
- Nem kell segítség? – kiabáltam fel neki a lépcsőfordulóba.
- megoldom. – kaptam a választ. Utána siettem, miközben igyekeztem nem megnehezíteni számára a cipekedést.
- Apa! Megjöttünk! – kiabált hirtelen. Lassan egy kis nyikorgást lehetett hallani. Egy indián gurult ki tolószékkel az egyik szobából. Egyenest hozzám. Kezet fogott velem, és bemutatkozott.
- Billy Black. – egy óvatos mosolyt mutatott. – Kösd ám le az én mamlasz fiamat. Nagyon rossz kedve van mostanság.
- Én Rachel vagyok. És ígérem, majd igyekszem. – nevettem, majd kínomban a tarkómat vakargattam. Jacob meg csak morrant egyet.
- Kösz. – mondta az apjának, és kinyitotta az egyik szoba ajtaját.
Jacobot követtem, majd beléptem a szobába. Egy elég kicsi szoba volt. Fala zöld színű, és fakeretes ablakok. Ott volt egy fenyőfából készült ágy, és egy ugyan olyan anyagból készölt szekrény, meg egy szék, amin ott volt egy éjjeli lámba.
- Ez a vendégszoba.
- Nagyon aranyos.
- Sohasem jártál még ilyen közel a természethez?
- De egyszer. Osztály kiránduláson. – Jacob csak nevetett egyet.
- Szóval, itt az ágy, és az ágynemű. Azt még fel kell húzni. De ha hoztál magaddal használhatod azt is. Ott a szekrény, oda be is tudsz akasztgatni, meg ott vannak rajta a fiókok is. Ott a lámpa, amit éjjel használhatsz. Nem tudtam összetákolni már éjjeliszekrényt.
- Ezeket te csináltad? – lepődtem meg.
- Nem. Én az én szobámba teszem azokat, amiket készítek – nevetett. – kicsit idiótán fest a legtöbb.
Lerakta az ajtó mögé a táskákat, és kisétált a szobából.
- Az ott a fürdő. – mutatott egy ajtóra. – Az ott a WC. Nem együtt vannak, mert utálunk egymásra nyitogatni. – nevetett.
- Nálunk otthon együtt van. – jegyeztem meg. Itt minden olyan új.
- Az ott az én szobám, az meg Billy tulajdona. Lenn a boltívnél ott a konyha meg az étkező. Meg van ott is egy WC, és egy fürdő. Fel fogod ismerni őket, mert kiírtam rájuk – mosolygott.
- Beleshetek a szobádba? – kérdeztem csendben. – ha ez nem baj.
- Ha ne zavar, hogy olyan, mint egy csatatér. – válaszolt.
- Nem. – mosolyogtam, majd a szoba ajtaját résnyire nyitottam. Bekukkantottam majd kinyitottam rendesen, és beléptem. – ez csatatér? – nevettem. – Az én otthoni szobám sokkal rosszabb.
- Úr isten mi lehet ott. – nevetett Jake.
- Ne már. – mondtam és vállba bokszoltam. A kezem majdnem eltörött úgy éreztem. Nem is ütöttem erőset. Jacob keze… húh… csupa izom. Ha ez kifejezés. De azért próbált úgy csinálni mintha érzett volt valamit.
- Na, amúgy milyen? – kérdezte a véleményemet.
- Lakájos.
- tényleg? – kérdezte meglepetten, mire bólintottam.
- Nem akarsz kipakolni? – érdeklődött.
- Hmm, de. – mondtam, majd az én kis szobám felé vettem az irányt.
- ja, és reggel hamar kelj, mert megyünk suliba. – jegyezte meg Jake.
- Oksa! – nevettem.

Beléptem a szobámba, és kinyitottam a bőröndömet. Majd eszembe jutott, hogy először a szekrényhez kellett volna vinni. Így odahúztam, és elkezdtem kipakolni. Mindent berakosgattam egyesével, majd elővettem a felfújatós kisfotelemet, amit ebben hoztam szintén. Elkezdtem felfújni. Fél óra múlva készen is lettem vele. Aztán elővettem az utazó táskám, és abból is elkezdtem kipakolgatni. Hamar végeztem, hamarabb, mint a bőrönddel. Ebben Csak egy kicsi doboz volt, egy cipős doboz. Vagy is nem is olyan kicsi. Na, mindegy. Csak ez volt a ruhákon kívül benne. Beletettem az összes értékemet. Ezeket otthon az íróasztalfiókomban szoktam tartani. Egy képet is elő vettem a kézipoggyászomból. Grace, Olive meg én voltam rajta. Ezt a székre tettem a lámpához.

Mire teljesen végeztem a kipakolással, és a laptop is az ágy alá került, megéheztem. Az órámra néztem, már be is esteledett. Étel illatot éreztem, így belebújtam a papucsomba és lesuhantam a lépcsőn. Egyértelműen a konyhából jött. Odalopakodtam. Jacob volt ott, mint valami konyhatündér gyártotta az amerikai palacsintákat, vagy is a gofrikat.
- hello! – bújtam elő és integettem.
- Szia! – mondta Jake, és kivette a gofrisütőből azt, ami elkészült.
- Mi újság? – kérdeztem.
- Vacsorát csinálok.
- Ezt nem reggelire szokták enni? – nevettem.
- Nem baj. – nevetett ő is. – Most vacsorára esszük.
- Oksi. Finom illata van. – jegyeztem meg, majd Jacob elővett egy főzőkanalat és egy edényt. Összeütögette őket, én pedig befogtam a fülem.
- Apa! Vacsora! – kiabált, majd felsietett a lépcsőn, és lesegítette apját a lépcsőn, tolószékkel együtt. A lépcső alján lerakta, így ő is az asztalhoz gurult. Jake kitette az összes amerikai palacsintát egy tálra, majd rakott mellé tejszínhabot, lekvárt és mogyorókrémet. Leült ő is.
- Jó étvágyat! – mondta Jacob, majd Billy meg én is megismételtük.
Egy ideig csak azt lehetett hallani, hogy mindenki rág, majd megszólaltam.
- Nem csak az illata fincsi! – mondtam. Válasz nem érkezett rá, mindenki folytatta az evést.
- Vacsora után egy kis meccsnézés? – ajánlotta Billy. Jacob bólintott, és mivel én nekem is a tűrhető kategóriába van sorolva a meccs, így én is rábólintottam. Üsse kő!
- Én hozok mogyorót. Igazi madárlátta, a vonaton vettem. –mosolyogtam.
- Én meg készítek popcornt. – ajánlkozott jake.
- Tudod mit? – mondtam neki. – Hagyd! Mutasd, meg hol van, és elkészítem. – szélesen mosolyogtam. – Te már eleget voltál a konyhában.
- Köszi, rendes tőled. – mondta Jacob, majd elővette a popcornt és a tálat is. Közben Billy be is kapcsolta a tévét.
- Kezdődik! – mondta Billy boldogan.

4. fejezet: A legnagyobb döntés fejben dől el
Korhatár:13
Rövid rávezető tartalom: Rachelnek nagy döntés előtt kell majd állnia mielőtt la pushba érne. Mobilbajok. Az ám. Nem fog neki ízleni a Chilis gumicukor, és a cipekedésben is béna. ^^ röviden ennyi








Zuhanyzás után átvettem a pizsamámat és nyugovóra tértem. Úgy aludtam mintha agyoncsaptak volna, még azt sem hallottam, meg hogy apa kelteget, hogy kivisz a vonatállomásra. Csak úgy sikerült kiönteni az ágyból egy vödör vízzel. Nagyot morrantam, majd legurultam az ágyról. Hamarosan feltápászkodtam, és megmostam a fogam. Felöltöztem, és annyi ruhát vettem fel amennyit csak tudtam. Felvettem 3 zoknit, 2 felsőt meg egy kardigánt, egy cicanadrágot és egy farmert is. Olyan pufin éreztem magam mintha egy lufi volnék. Miért is vettem fel ennyi dolgot? Mert nem fértek bele a táskámba. Praktikus nemde?
Mikor végre készen lettem gyorsan ettem egy keveset. De tényleg csak keveset, mert sokszor rosszul vagyok még a vonaton is. Ezek után kimentem a kocsihoz, és apu kivitt az állomásra. Ott érzelgős búcsút vettünk, majd engem feltessékelt a vonatra. Egy saját fülkét választottam ki magamnak. Felpakoltam az ülés felé a csomagjaimat, amit apu még segített felvinni, mikor látta nem bírok velük. Így még egyszer elbúcsúztunk.
Kézipoggyászomat magam mellé tettem és elővettem egy könyvet. Lovakról szólt, de ha ez nem igazán jött volna be volt nálam vicckönyv is. Meg még egy könyv az utazótáskámban. Meg még kettő a bőröndömben. Nagy csendben olvasgattam, mikor egyszer csak elhúzták az ajtót. A kalauz jött, a jegyemért. Elővettem a pénztárcámból és a kezébe adtam. Ő pedig kilyukasztotta. Kisétált, de nem telt bele 5 perc új vendégem érkezett. A mozgó árus, akitől vettem egy nyalókát, egy perecet meg egy kis sós mogyorót és egy üdítőt. Láthatólag örült nekem, hogy ennyi pénzt ott hagyok nála. Folytattam az olvasást, majd álomba szenderülhettem a zötykölődő vonaton.
Nem álmodtam semmi különöset, csak egyfolytában egy pattogásban lévő popcornt láttam belülről. Biztosan a vonat tette, hogy azt álmodtam rögvest kipattogok, mint a többi kukorica. Mikor felébredtem már csak két állomás volt Seattle-ig, ahol Jacob várt rám. Rövidesen meg is érkeztünk. Én viszont csak ekkor kezdtem el enni a mozgó árustól vett dolgaimat. Először megettem a perecet. Aztán a nyalókát, és megittam rájuk az innivalómat. A mogyit megtartottam, meg akartam osztani Jacobbal, hogy jó benyomást tegyek.
Mikor megérkeztem Seattle városába levettem az ülések felett lévő polcról a pakkjaimat, és lekászálódtam a vonatról. Háromszor estem csupán csak orra, mert valamelyik táskám az utamba került.
Amint szilárd talajt éreztem a lábam alatt körbepillantottam. Kerestem a táblát, amit lengetni fognak a nevemmel. Először nem találtam. Leültem az utazótáskámra, és könyökömmel a combomon támaszkodtam. Rövidesen egy indián beütésű fiú futott a közelbe, és egy táblát lengetett: „ Rachel Mercy Fallsból”. Mikor én ezt megláttam felcsillant a szemem. Úgy nekilódultam a futásnak, hogy elfeledkeztem, hogy milyen nehezek a táskáim. Így csak helyben futottam, de nem jutottam előre. A szokásos mondásnál maradtam, a lassan jársz, tovább érsz fajta tempónál. Elrángattam mindegyik táskámat fél útig, majd elkezdtem ugrándozni. Pattogtam össze vissza, hogy észrevegyen. Nem figyelt rám, csak a papírját lengette. Így hát előkutattam egy zsírkrétát és egy papírt a kézitáskámból ezután ráírtam: Jacob La Pushból.
Eszeveszetten lobogtattam, közben a hátam mögé dobtam a zsírkrétát. Végül is csak azért hoztam, hogy a vonat falát firkálgathassam. Ezt már észrevette, és rögtön megmozdult, sőt szaladt felém. Arcán hatalmas vigyor ült, direkt az én számomra. Ennek örültem. Vagy lehet, ilyen röhejes vagyok? Mikor megérkezett én is mosolyogtam.
- Szia! – mondtam kedvesen.
- Rachel Mercy Fallsból? – mutatta a táblát. Nevetett.
- Ühüm. Jacob La Pushból? – kérdeztem én is nevetve. Bólintott.
- Rendben. Akkor örvendek. – kezet nyújtott, majd megfogtam és megráztam. Kézfogása határozott volt. – Mehetünk?
- Aha, csak felhívom anyut, hogy megérkeztem. – elkezdtem kutatni a táskámban. Nem találtam a mobilomat. – Mindjárt meg van, ezt megfognád? – adtam a kezébe a laptopom, amit, hipp-hopp, kirántottam a táskámból. Mindent kivettem belőle, ötször átfésültem mindenhol. – Ó, basszus!
- Mi van? – kérdeztem és a laptopot szorongatta.
- nem találom. Haza kell, menjek érte, megy egy vonat hazafelé… Sietek, hamar itt leszek. – mondtam kétségbe esetten.
- Itt az enyém hívd fel. De nem menj már haza, mert a vonat, amivel jöttél jó 3 órája indult. Akarsz még ennyit utazni? – nevetett kínjában szegény. – Hívd fel anyukádat, hogy küldje el.
- De nekem most kell! Haza kell, menjek.
- Nem kell hazamenned. Tudod, milyen messze van innen ööö… - megnézte a tábláját, hogy honnan jöttem. – Mercy Falls?
- De-de. Mondj 3 jó okot, hogy ne menjek haza.
- Én mondok 5-öt is. – emelte e tétet gúnyosan.
- Akkor halljuk nagyokos. – morrantam rá szegényre. Iszonyatosan ideges voltam, hogy nincsen meg.
- Te akartad, tehát először is itt laptopod, aminek a tartójában, ha jól érzem, van mikorfon. Vagy is jól tapintom. Videó telefonálhatsz. Mert biztosra veszem, hogy webkamerád is van. Másodszor, a telefonod itt lesz holnaputánra. Harmadszor, La Push nagy részén elég kicsi a térerő. Negyedszer… Akarod hallani? – még mindig felém nyújtotta a mobilját.
- Nem. – sóhajtottam. – Igazad van. – elvettem tőle a telefonját, és tárcsáztam anyut.

- Haló? – kérdezte anya.
- Én vagyok az, Rach. Jacob telefonjáról.
- Ki az a Jacob?
- Az mindegy. Otthon maradt a telefonom.
- Lehet. Kivettem a táskádból és feltettem tölteni.
- Anyu, bazz… Mért? – tettem fel még mérgesebben a kérdést.
- Mert lemerült. Feladom postán. Ajánlottan. Ígérem. Írd majd meg e-mailban a lakcímedet.
- Köszi, szia! – letettem a telefont, és visszaadtam Jacobnak.
- Meg szabad kérdeznem mit mondott? – tette fel a kérdést, amit mi otthon csak úgy szoktuk: mit mondott?
- Igen. Azt hogy elküldi. – ekkor Jacob arca elégedettséggel telt el, és elkezdtünk a kocsija felé sétálni. Jacob vitt minden pakkomat, és csak a kézipoggyászomat, amiben a laptop nem volt benne, hiszen még Jacob mindig szorongatta. A kocsijához érve kinyitotta a csomagtartót, és beletette a táskáimat.
- Ami nálad van azt is betegyem? – érdeklődött, én megcsóváltam a fejem. Becsukta a csomagtartót és kinyitotta előttem az ajtaját a kocsinak. Milyen illedelmes. Majd maga és becsüccsent a volán mögé, és elfordította a kulcsot. A motor elkezdett pöfögni, majd elindultunk. Egyre gyorsabban mentünk, majd mikor kiértünk a parkolóból még gyorsabb lett. A kis rozoga csotrogányban volt kakaó rendesen.
Utáltam a kínos csendet éppen azon kezdtem töprengeni hogyan törjem meg a csendet.
- Messze vagyunk még? - kérdeztem egyszerre Jacobbal aki arról érdeklődött, hogy milyen Mercy Falls. Megint udvarias volt, így megengedte én kérdezzek. Bár nevetett, tisztán értettem minden szavát.
- Kérdezz csak. Várj, egy pillanat. Hívhatlak Rach-nek? Mert az egyik nővérem is Rachel és ő nem szereti.
- Igen, nevezz csak annak, ha akarsz. Messze vagyunk még? És még egy kérdés. – nevettem. – Hívhatlak Jake-nak?
- nem, már nincsen annyira messze. Fél óra körülbelül. Vagy háromnegyed. És hívj csak… nem bánom. – nevetett, de a szemét egyszer sem vette le az útról. Még akkor sem, mikor a sebváltó melletti kis fakkban turkált. Kivett belőle egy zacskót, majd egy kézzel kinyitotta. – Kérsz chilis gumicukrot? – kérdezte tőlem.
- Chilis gumicukrot? – kérdeztem vissza meglepetten. - nem köszi. - Nevettem.
- Sajnálhatod. Pedig fincsi. – kivett pár darabot még mindig egy kézzel, majd elkezdte eszegetni. Nem is látszott az arcán hogy ő valami chilis dolgot eszik, így úgy gondoltam mégis csak megkóstolom. - inkább kérek. – nevettem, majd kivettem egyet a zacsiból. Bekaptam. Mikor már rágcsáltam akkor éreztem meg az ízét. Elkezdtem levegőért kapkodni. Az én arcomon már látható lehetett a chili evés, mert még Jake is odafordult és nevetve kérdezősködött.
- Erős? – tette fel a kérdést.
- Az! – mondtam levegőért kapkodva.
- Lenyelted?
- Nem!
- Kiköpnéd?
- ja! – mondtam és levegőért kaptam.
- Húzd le az ablakot, és mehet kifelé. – ezen még inkább nevetett, és az ablak lehúzójára mutatott. Gyorsan letekertem az ablakot és kiköptem. Elővettem az üdítőmet, és nagyot húztam belőle. Jacob láthatóan jól szórakozott rajtam.
- Rögtön otthon vagyunk! – közölte, én meg nagyon megörültem ennek.
- Király!
- Otthon van rendes gumicukor is. - nevetett
- Nálam meg sós mogyoró. Kérsz? – kérdeztem nevetve.
- Köszönöm most nem. – utasította el, ámde kedvesebben, mint én szoktam.
Ezután hosszas csend volt az autóban, ami már nyomasztó számba ment. Majd egyszer csak lefékezett, és kiszállt a kocsiból. Megkerülte az autót, és kinyitotta nekem az ajtót. Ezután kivette a holmimat a csomagtartóból.
- Üdv a Black Rezidenciában! – mutatott a házra, és hamar bezárta a kocsit és az ajtó felé vette az irányt. Lakájos kis házuk volt.
- nagyon aranyos kis ház kívülről.- mondtam kedves hangon.

3. fejezet: Eseménydús pár nap

Korhatár: 14 – trágár kifejtések
Rövid rávezető tartalom: Betörés, lecsapás, és hülye álom. Hívások meg egyebek. Pakolás az útra. Részletesebbre vágysz? Hát hajrá!





A szüleim valószínűleg későn érhettek haza, mert én már hét órakor ágyba bújtam. Előtte hamar megvacsoráztam és lezuhanyoztam. Csak akkor kezdtem el felfogni amit Grace mondott: vérfarkasok. Hideg. Olive.
Hiába volt minden, az alvás nem jött össze, mert rá fél órával mikor már mindent átgondoltam elkezdett zuhogni az eső. Csak zuhogott, zuhogott, zuhogott… hallottam, ahogy az esőcseppek a tetőt verik, és hogy az autók belegázolnak egy tócsába. Minden apró zajt hallottam, majd arra lettem figyelmes, hogy felgyújtotta valaki a lámpát a földszinten. Odaóvakodtam a lépcsőhöz és lekukkantottam. Egy idegen ember volt. A nappaliban kolbászolt. Hamar elővettem a kezdő baseball ütőben, és a fejem felé emeltem. Leosontam a lépcsőn, majd az ember mögé. Megköszörültem a torkomat.
- Khmm… Khmm…- egyszer csak megfordult az alak. Már szóra nyitotta a száját, mikor éreztem, hogy csak most kezdek bepánikolni. Hatalmasat sóztam a fejére, mire még nyöszörgött valamit. Majd megismételtem az előzőt és kiterült. Megfogtam a két kezét, majd, úgy ahogy pizsamában voltam kitettem a házunk elé, a kuka melletti placcra. Gyorsan kétségbeesett hívást intéztem anyuhoz a vezetékes telefonon.
- Szia, anya! Rachel vagyok. Valaki betört hozzánk. Hamar lefeküdtem aludni mikor a résnyire nyitott szobaajtómon fény szűrődött be. – daráltam le neki az incidenst.
- Úristen! Mit csináltál? Mit lopott el? Vagy vitt el valamit? Még ott van? Hívtad a rendőrséget? – anya kétségbeesett hangjánál csak az volt rosszabb hogy úgy recsegett a vezetékes vonal, hogy alig értettem valamit.
- Nyugi, már elintéztem. Először nem féltem, leosontam a baseball ütővel. Aztán mikor rám nézett teljesen beszartam és lecsaptam kétszer is. Most a házunk előtt ázik. A rendőröket még nem hívtam, de azt hiszem, többször nem akar hozzánk betörni. Az ajtó nem volt rendesen bezárva. Megnéztem. Még a zárat sem kellett megbabrálnia. – mondtam. Nekem ez már egy napra több a soknál. – Na, leteszem, mert igen csalogat az ágyam – nevettem. – Jó éjt anyu!
- Jó éjt!- hangzott a válasz majd lecsaptam a kagylót és visszadobogtam az emeletre. Bementem a szobámba, és betakaróztam.
Hamar álomba szenderültem… bár álmaim nagyon idióták voltak. Végül is az ember mit vár? Mára már elég olyan dolog történt velem, ami elég… rossz.
Igen, egyik álmom az volt, hogy egy nagy barna tehénlepényben ültem nyakig és hullámzott.
A többire nem emlékszem, de nem is szívesen tenném.

A többi két napban nem is igazán történt semmi említésre méltó. Bár leadtam a papírt amit a tanárnő kért hogy írassam alá. Szinte csak úgy átsuhantam rajtuk. Nem feleltem, nem tanultam, nem írtam házi feladatot. És ami legjobban bántott, hogy Grace nem hívott fel. Ez mélyen érintett, hiszen azt mondta majd jelentkezik. Sajnos nem tette meg. Ezért én hívtam fel. Először fel sem elemelte a telefonját csak kicsengett. Majd fél óra múlva újra próbálkoztam és ekkor már beleszólt.
- Halló? – kérdezte.
- Itt Rachel. Már ha emlékszel rám. – mondtam komoran.
- Igen. Tudom, nem jelentkeztem, de azt a hírt kapta mivel tél vége van Olive visszaváltozott. Lehet mától elérhető.
- Ne keress kifogást. Persze örülök nagyon hogy Olivia újra ember, de ezzel nem intézted el. Miért nem hívtál?
- Mert lefogyott a pénz a mobilomról. – mondta bocsánatkérően. – ne haragudj.
- Semmi gáz! Hogy is mondtad? Olive visszaváltozott? Hogyan? Mikor láthatom?
- Ez még nem biztos. Sam mondta. Bár ugye ő majdnem kigyógyult, a tél leghidegebb egy hetében farkas lesz. De csak annyit. És az nem rég volt. Olivet nem látta a farkasok között. Persze ez jelenthet rosszat is, de semmi ok a pánikra. –nyugtatott, és én nem is pánikoltam. Tudtam, hogy Olive iszonyatosan erős, és nem esett baja.
- Hogy lehet, hogy Sam majdnem meggyógyult? – kérdeztem meghökkenve.
- A magas láz tette. De majdnem nem élte túl. Sajnos. Reméljük örökké így lesz, hogy csak akkor változik át. Majd még jövőre teszteljük. Ha még együtt leszünk. – mondta, és fejét ekkor biztosan lehajtotta a vonal másik végén.
- Ne beszélj butákat! Együtt lesztek, míg meg nem haltok! – nyugtattam. – megyek pakolni. Holnap La Pushba megyek. Már nagyon várom. Már azt is tudom, kinél fogok lakni. A fiú neve Jacob. Indián származású. Király lesz. Minden nap írok majd a Laptopomról.
- Jó utazást. Akkor, szia!
- Szia! És köszi! – letettem a kagylót.

Az emeletre érve felkaptam az asztalomról a listát és elővettem a zöld-rózsaszín csíkos bőröndömet meg a narancssárga utazótáskám és a citromsárga alapon kék pöttyökkel ellátott kézipoggyászomat. A bőröndömbe mindenféle olyan dolgot tettem, ami a létfenntartáshoz kell: 3 cipő: egy magas sarkú, egy kondi cipő és egy gumicsizma. Meg még rajtam lesz, a rendes csizmám mikor megyek. Raktam még bele nadrágokat, 6 darabot. Felszereltem magam 15 felsővel, meg még 4 kardigánnal. Ezeket úgy össze kellett préselnem, és még úgy is nehezen ment a bőrönd lezárása, hogy nekifeszültem és csak úgy próbáltam majd tudtam becipzárazni. A másik táskába mentek a tisztálkodó szerek az ágynemű meg még (jó) néhány dolog. A kézipoggyászba pedig a laptop, ami bár nehezen fért bele még is sikerült beletuszkolnom, és még az iPod, a mobil, a telefontöltő, a hajszárító, a kajám, és még sorolhatnám mi minden.
Lecipeltem az emeletről őket és bekapcsoltam a tévét. Sokáig néztem, mikor észbe kaptam, hogy éhes vagyok. Egy rántottát ütöttem össze magamnak, sonkával. Gyorsan felfaltam, majd elmentem fürödni. Akkor hallottam, meg hogy csörög a vonalas mikor már a zuhany alatt álltam. Mert a fürdés mégsem jött össze.
Felvettem, majd beleszóltam:
- Ki az? – tettem fel a kérdést. Csöpögött rólam a víz, mert még törölközni sem törölköztem, hanem csak becsavartam magam egy fürdőlepedőbe. Vizes lábnyomokat hagytam az egész lakáson keresztül.
- Garce. Csak annyit mondanék, hogy Olivia még nem ember. Tegnap láttam az erdőben.
- Kár. –sóhajtottam. – éppen zuhanyoztam. Nem haragszol, ha leteszem?
- Ugyan, dehogy Rachel. Nem. Jó fürdőzést kívánok. – motyogta.
- hello! – mondtam neki, majd letettem. Visszasétáltam fürdeni. Nagyon jó volt ismét a meleg zuhany alatt ácsorogni.

2. fejezet: Vallomások
Korhatár: 12
Rövid rávezető tartalom: Rachel megtudja a titkot, majd jót szórakozik Gracevel



Volt egy megérzésem hogy Grace lesz az. Lelkileg felkészültem, hogy ő lesz az, és hogy olyan dolgokat fog közölni velem, amiket nem igazán fogok szeretni. Még mindig a csengőn ült. Kezdtem azt hinni, hogy rádőlt a csengőre a seprű…
- Rögtön megyek! – üvöltöttem, hogy a csenéstől kinn is lehessen hallani.
Odasétáltam. Kinyitottam az ajtót. A megérzésem nem csalt: Grace volt az, aki még mindig a csengőn ült. Mosolyogtam egyet, grace is felvette a széles vigyorát. Megöleltem, majd ő visszaölelt. Abbahagytuk az ölelkezést mielőtt kiszorítjuk egymásból a szuszt.
- Szia! – köszöntött Grace.
- Szia, jó lát/ni élőben! Gyere be! – hívogattam mire hamar át is lépte a küszöböt így az előszobában találhatta magát. Gyorsan kibújt a kabátjából, és levette bojtos sapkáját. Elvettem őket tőle és felakasztottam. Besétáltam a nappaliba, ő pedig követett. Leült a kanapéra én pedig mellé. Ki akart bújni a cipőjéből, de én megakadályoztam.
- Ne vedd le, valami gond van a padlófűtéssel. – mondtam, majd mamuszos lábammal kalimpáltam kicsit hogy láthassa, én rajtam is van cipő.
- Jól van. Akkor ott tettük le a telefont, hogy át kell jönnöm. – mondta.
- Igen. De előbb nekem kell mondanom valamit, ami extra remek dolog. Ti nem voltatok iskolába mikor cserediáknak lehetett jelentkezni, és én pár nap múlva elmegyek egy hónapra!- meséltem és a végére a hangom nagyon elvékonyodott olyanra mintha már vinnyognék.
- Rach, ez remek! – mondta Grace őszintén – Mesés! Király! Csodálatos! – és egy ideig csak a rokon értelmű szavakat sorolta. Látszott rajta hogy örül neki, hogy én boldog vagyok.
- Na, felkészültem te mit akartál mondani? Csak gyorsan, mert összeszedtem a pótolni valóidat.
- Nagyon… nehéz ezt elmondani. Szóval… ismered a farkasokat? – kérdezte.
- Igen, szőrösek és a hidegben nagyon sokan vannak. Nyárra meg, HOPP eltűnnek. – feleltem neki.
- Rátapintottál a lényegre. Kérlek, ne szakíts félbe, nekem is nehéz erről beszélnem. Tudod, most hogy már Olive is „közéjük való” így úgy vélem neked is tudnod kell. – kezdte el a rossz hírt.
- Micsoda? Mit akarsz azzal érteni, hogy „Olive is közéjük való”?
- Mondtam Rach, hogy ne szakíts félbe. Nem? Kérlek, hallgasd meg. Nagyon fontos. Bár nem szabadna elmondanom, én úgy érzem még is el kell… tehát. Vannak a farkasok. Ezeknek nagy része hát… hogy is mondjam. Vérfarkas. Azért vannak télen sokan, mert a hidegtől válnak farkassá. A melegben meg emberek lesznek. Aztán egy idő után már nem változnak vissza a 40 fokon sem. Tudod, nem rég Jack „meghalt”. De mégsem, csak farkassá vált. Ő harapta meg Oliviát is. Sam is farkas. – nyögte ki végül, mire én lefordultam a kanapéról.
Ijedten ugrott utánam hogy nem-e esett bajom.
- Jól vagyok, csak… - feleltem
- Csak?
- Meglepődtem. És most is úgy gondolom, hogy neked lehet orvoshoz kéne fordulnod. Várj… Még csak most fogom fel. Olive farkas? - kérdeztem olyan meglepett hangon, hogy lerít rólam hogy nem értek már semmit.
- Igen. De nem tudom, jelenleg hol van, és mit csinál. Biztos valami farkasosat.
- Tehát akkor ő nem farkas-buzi, hanem farkas? De attól te még az vagy.
- Hogy mi?! – kérdezte Grace nevetve és lekapott a kanapéról egy párnát és a képembe vágta. – Nesze neked.
- Ezt vehetem hadüzenetnek? – kérdeztem én is a bajszom alatt kuncogva és azzal a párnával, amit az előbb a képembe nyomott jól fejbe kólintottam. – mert én annak vettem.

Pillanatok múlva mindketten nevetésben törtünk ki, és nem kellett sok és párnacsata alakult ki. Püföltük egymás anya 3 selyem díszpárnájával. Míg az egyik ki nem lyukadt.
- Úr Isten! Grace, ez kilyukadt! – mondtam nevetgélve és a nagy csata után összecsuklottam.
- Ugye nem lesz baj belőle? – kérdezte Grace, de nem tudtunk komolyan viselkedni.
- Nem. Nem tetszett neki soha. Vagy is anyunak. Csak a mamától kapta, vagy is apu anyukájától és hamarosan látogatóba jönnek. És kirakta nem ám számon kéri tőle, hol van. És hogy ne kelljen, azt mondania nem tetszik neki.
Elővettem az iPodomat, és a fülembe dugtam. Egy jó szám ment benne. Beledugtam a másik fülhallgatót Grace fülébe.
- Hallod? Ez a kedvencem! – értesítettem Grace-t a fejleményekről.
- Én is nagyon szeretem. – mondta Grace. – Mennyi az idő?
- Fél négy lesz. – válaszoltam, ahogy az órára pillantottam.
- Úr Isten! Nekem mennem kell. Be kell vásárolnom. Tudod milyenek a szüleim. Viszont ha akarsz, átjöhetsz este filmet nézni. – ajánlotta fel.
- Nem engedlek haza, mert megint felszívódsz. – makacskodtam nevetve.
Ennek ellenére Grace hamar kivette a füléből a fülhallgatót és elindult az előszoba felé. Leakasztotta a kabátját, és kivette annak ujjából a bojtos sapkáját.
- Tudod mit felejtettünk el? – kérdeztem, ahogy feltápászkodtam a földről és utána mentem.
- Nem. Mit? – érdeklődött Grace kíváncsian miközben a kabátjával bíbelődött.
- Bepótolni a házijaidat. – feleltem és felvontam az egyik szemöldökömet.
- Majd máskor. Holnap úgy sem tudok menni suliba, nem leszek a városban. – állította.
- Három nap múlva meg már én nem leszek – jeleztem felé a számat húzogatva.

Ezzel le is pattantunk a témáról majd mikor az ajtót nyitottam neki még hozzátettem:
- Elküldöm őket e-mailban. Figyeld a postaládád! – azzal kilépett a házból.
- Akkor majd valamikor ütközünk. Szia! –integetett már a kertkaputól.
- Szia! – köszöntem el tőle és visszafáradtam a lakásba.

Hamar betotyogtam a nappaliba és összeszedtem a párnából kihullott tollakat. Felsiettem a szobámba és elővettem a bőröndömet, meg a papírt, amit a tanárnő adott a suliban. Rajta volt minden, meg hogy a szülőnek alá kellett írnia.
Vennem kell esőkabátot. Rá van írva. „ajánlott az esőkabát”. Rendben, akkor beszerzek egyet.
De honnan? Elindultam szüleim hálószobája felé. Azt hiszem, apunak van egy liba-(fos)-zöld belőle. Így is volt. Mert amint betúrtam az ágy alá a kezembe is akadt. Felpróbáltam. Csak kétszer fértem még bele meg még Grace és Olive is lehet. De ez legalább strapabíró.
Levittem a papírt a konyhába ahol kitettem az asztalra. Nehogy elfelejtsék aláírni, mert akkor nekem végem.
 

1. fejezet: A kirándulás és a csajok
Korhatár nincs - Trágár kifejezések
Rövid rávezető tartalom: megtudhatod ebben a fejezetben, hogy miképpen jut Rachel La Pushban és abba is beavatlak hogy hogyan áll főhősnőnk társasági élete mostanság.

Egy kellemes téli délelőttön majd kiestem a padból, úgy jelentkeztem. Jelentkeztem, hogy had én menjek el cserediáknak. Hiszen mostanság Grace és Olive sincsenek sokat iskolában. Hát ezek meg vannak őrülve komolyan, mondom… Nem jönnek iskolába Grace folyton Sammel lóg engem, meg szépen itt hagytak görnyedni a padban. Ezért is jelentkeztem, hiszen valami rezervátumba lehet menni, lakni. Engem meg megöl az unalom, tehát miért is ne?A tanár kinyitotta a naplót. Láttam valahol a vége felé. Aztán megszólalt.
- Roo… Rachel, tiéd a rezervátumi egy hónap!- mikor elkezdte mondani, hogy ro… majdnem szívrohamot kaptam. Aztán mikor a nevemet formálták ajaki még fel sem fogtam, csak mikor a mellettem ülő osztálytársam a könyökével jól odasózott egyet az oldalamnak. Nem is törődtem, azzal hogy fáj. Felpattantam, majd üvöltöttem veszettül hogy IGEEEEN! Aztán rám parancsoltak hogy álljak le. Kínos csönd övezett körbe, megigazítottam a hajam majd leültem és vártam. A többiek is sorban kapkodták el az enyémnél ezerszer jobb helyeket de, én ennek örültem. Indiánlátogatóba fogok menni. Hamarosan megtudtam rendesen az úti célt. La Pushba a Quilleute rezervátumba. Csendben ültem és égett az arcom. Az előbbi megnyilvánulásom enyhét égő volt… Biztosan tiszta vörös lett a fejem. A kis elmélkedés és a füzetem csücskének teleirkálása után mikor felszólítottak táranyílt szemekkel figyeltem. Kihívtak, hogy vigyek haza valamilyen papírt. Nagyon jó lesz, hiszen alig pár nap és már indulunk. A tanárnő ért a késői szervezéshez, az biztos.
Szünetbe a szekrényemhez mentem. Mikor kinyitottam egy kép tárult elém, amit Olive készített hármunkról. Akkor még nem volt ez a Sam gyerek. Nem mondom hogy rossz arc, de néha ránk is juthatna Gracenak ideje. Olive meg… Mintha a föld nyelte volna el. Se híre se hamva. Remélem tavaszra, megjön az esze, és újra elkezd tanulni, mert még a végén meghúzzák. Nem örülne neki, az biztos. És mi lesz, ha mégsem jön meg az esze? Azt merje csak megtenni. Kerüljön csak a kezem közé.
Mostanság a legtöbb dolog, ami rájuk vonatkozik 100%-os számomra. Tegyük fel az elsőt: Nem járnak rendszeresen iskolába, a másodikat farkas-buzik! Igen azok. Ez is biztos. Hazafelé bementem egy kis boltba, és feltöltöttem a telefonomat pénzzel. Így megtettem az első lépést a felhívásuk érdekében. Mikor véglegesen megérkeztem az úti célomra vagy az haza és a kulcsommal kinyitottam az ajtót akkor vettem csak észre, a sapkámat az iskolában hagytam. Gyűlölöm a sulit. Egyre jobban. Mikor Grace kezdett el hiányozni akkor nem szerettem. Aztán elkezdett Olivia is és akkor utáltam. És most hogy teljesen magányos vagyok, gyűlölöm. Képtelenség hogy valakii rajtam kívül ennyire utáljon egy intézményt.
Dühömben úgy földhöz vágtam az iskolatáskámat, hogy csak úgy koppant benne a mázsás könyvekkel.
Gracet hívtam először. Kicsengett. Jé, láss csodát fel is vette. Szerényen akadozva mondta: - Szia
Én pedig számon kérően mondtam neki:
- Szervusz! Nem voltál ma iskolában. – majd halkan hozzátettem-, mint mindig mostanság.
Grace hallgatott.
- Nézd Grace… én megértem hogy elmerültél a fejed búbjáig a szerelemben de, ez így nem megy.
Grace lepisszegett.
- Tudom. – mondta csendben – Ezért megyek ma át hozzád, hogy mindent bepótoljak. És el kell mondjak valamit,ami fontos. Nagyon. És nem elég hogy nagyon fontos sürgős is. Tudnod kell róla.
Ha élőben beszéltünk volna arckifejezésem lefagyott, volna, és sokáig ezt nézegethetné.
- Jó tudni, mármint hogy jössz. Akkor hamar rendet teremtek és várlak. Ne késs. És ne hogy átvágj. Nem tudnám elviselni. - hangzott a reagációm majd mikor letettem elkezdtem táncolni.
- Ma átjön Grace, ma átjön Grace!- énekelgettem, majd hátraestem, mert megcsúsztam a szőnyegen. Szerencsémre ott volt a kanapé így nem esett bajom.

Hamarosan elővettem a porszívót és nekiláttam a takarításnak. A porszívózás volt a könnyebbik rész. Ezután rendet raktam, és előkészítettem a tankönyveket a szobámban.
Készen álltam réglátott Grace barátnőm fogadására. Hamarosan a csengőszó ütötte meg a fülem.

Gondoltál már arra mi lesz ha keresztezel két nagysikerű könyvet? Nem? És olvasnád? Igen?
Görgess lejjebb!




Előszó és részeltek:


Fanficom:Éljenek a bonyodalmak!
A shiver borzongásból ismert Grace barátnője vagy is Rachel cserediákként átkerül 1 hónapra, La Pushba ahol megismerkedhet azokkal a vérfarkasokkal, akik öröklik a farkasságot. És vajon kihez kell mennie, lakni? Jacob drágához. A későbbiekben viszont Jake megy Mercy Fallsba ahol, rádöbben: nem ők az egyetlen fajta farkasok. Éljenek a bonyodalmak!!! Mindegyik látogatást a vendég szemszögéből olvashatjátok.
Közben kitérek egy kicsit mindenki magánéletére és remek kalandokban és vallomásokban lesz részetek.
idő: Shiver - Borzongás vége és a New Moon - Újhold vége.



Szereplők, ajánlás:
Ebbe te is ajánlhatsz, hogy te kit képzeltél el melyik szerepre.