9. fejezet: hazaút
Rövid rávezető tatalom: lusta vagyok írni.


Engesztelésem nem igazán sikerült, hiszen még mindig éreztem a levegőben, hogy jake valamiért haragszik rám. Vagy is, úgy tesz mintha haragudna rám.
- Most komolyan megsértődtél?
- Nem. Csak húzom az agyadat. Különben is.
- Mi különben is? - vágtam szavába.
- Ha hagynád, hogy végigmondjam. – sóhajtott.
- Na, akkor mond.
- különben is. Had szívassalak egyszer én is. Annyit hallgattam már tőled, hogy kukkoló.
- Ezért már bocsánatot kértem nem? – próbáltam visszaemlékezni, de semmi nem jutott eszembe.
- Én nem emlékszem rá. – nézett rám morcosan.
- Akkor bocs. – mondtam, és szedtem egy kis pizzát. Hatalmasat haraptam belőle.
- meg van bocsátva.

Az eső csitult, majd lassacskán elállt. Már alig szemerkélt mikor Jacob kitekintett az ablakon, és elégedetten mosolygott.
- Mehetünk haza. – Megfogta a maradék pizzát dobozostul, mindenestül és elindult az ajtó felé.
- király! – nevettem, majd követtem.
Kinyitotta a kocsiajtót nekem. Szokott módon., Az ember hozzászokik hamar az ilyen dolgokhoz.
Az úton egész végig csendben ültünk. Mielőtt visszaértünk volna Jakeék házáéhoz, akkor dobtam fel egy gyenge témát.
- Még haragszol?
- nem is haragudtam.
- ennek örülök.
Dumálásunk ennyi volt. Összesen, csak annyit tudtam meg hogy nem haragudott rám, és nem is haragszik. Ez jónak számított.
Megérkeztünk. Önállóan nyitottam ki az ajtót, ezért csúnyán nézett rám. De nem komolyan, csak úgy poénból. Láttam rajta.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.