4. fejezet: A legnagyobb döntés fejben dől el
Korhatár:13
Rövid rávezető tartalom: Rachelnek nagy döntés előtt kell majd állnia mielőtt la pushba érne. Mobilbajok. Az ám. Nem fog neki ízleni a Chilis gumicukor, és a cipekedésben is béna. ^^ röviden ennyi








Zuhanyzás után átvettem a pizsamámat és nyugovóra tértem. Úgy aludtam mintha agyoncsaptak volna, még azt sem hallottam, meg hogy apa kelteget, hogy kivisz a vonatállomásra. Csak úgy sikerült kiönteni az ágyból egy vödör vízzel. Nagyot morrantam, majd legurultam az ágyról. Hamarosan feltápászkodtam, és megmostam a fogam. Felöltöztem, és annyi ruhát vettem fel amennyit csak tudtam. Felvettem 3 zoknit, 2 felsőt meg egy kardigánt, egy cicanadrágot és egy farmert is. Olyan pufin éreztem magam mintha egy lufi volnék. Miért is vettem fel ennyi dolgot? Mert nem fértek bele a táskámba. Praktikus nemde?
Mikor végre készen lettem gyorsan ettem egy keveset. De tényleg csak keveset, mert sokszor rosszul vagyok még a vonaton is. Ezek után kimentem a kocsihoz, és apu kivitt az állomásra. Ott érzelgős búcsút vettünk, majd engem feltessékelt a vonatra. Egy saját fülkét választottam ki magamnak. Felpakoltam az ülés felé a csomagjaimat, amit apu még segített felvinni, mikor látta nem bírok velük. Így még egyszer elbúcsúztunk.
Kézipoggyászomat magam mellé tettem és elővettem egy könyvet. Lovakról szólt, de ha ez nem igazán jött volna be volt nálam vicckönyv is. Meg még egy könyv az utazótáskámban. Meg még kettő a bőröndömben. Nagy csendben olvasgattam, mikor egyszer csak elhúzták az ajtót. A kalauz jött, a jegyemért. Elővettem a pénztárcámból és a kezébe adtam. Ő pedig kilyukasztotta. Kisétált, de nem telt bele 5 perc új vendégem érkezett. A mozgó árus, akitől vettem egy nyalókát, egy perecet meg egy kis sós mogyorót és egy üdítőt. Láthatólag örült nekem, hogy ennyi pénzt ott hagyok nála. Folytattam az olvasást, majd álomba szenderülhettem a zötykölődő vonaton.
Nem álmodtam semmi különöset, csak egyfolytában egy pattogásban lévő popcornt láttam belülről. Biztosan a vonat tette, hogy azt álmodtam rögvest kipattogok, mint a többi kukorica. Mikor felébredtem már csak két állomás volt Seattle-ig, ahol Jacob várt rám. Rövidesen meg is érkeztünk. Én viszont csak ekkor kezdtem el enni a mozgó árustól vett dolgaimat. Először megettem a perecet. Aztán a nyalókát, és megittam rájuk az innivalómat. A mogyit megtartottam, meg akartam osztani Jacobbal, hogy jó benyomást tegyek.
Mikor megérkeztem Seattle városába levettem az ülések felett lévő polcról a pakkjaimat, és lekászálódtam a vonatról. Háromszor estem csupán csak orra, mert valamelyik táskám az utamba került.
Amint szilárd talajt éreztem a lábam alatt körbepillantottam. Kerestem a táblát, amit lengetni fognak a nevemmel. Először nem találtam. Leültem az utazótáskámra, és könyökömmel a combomon támaszkodtam. Rövidesen egy indián beütésű fiú futott a közelbe, és egy táblát lengetett: „ Rachel Mercy Fallsból”. Mikor én ezt megláttam felcsillant a szemem. Úgy nekilódultam a futásnak, hogy elfeledkeztem, hogy milyen nehezek a táskáim. Így csak helyben futottam, de nem jutottam előre. A szokásos mondásnál maradtam, a lassan jársz, tovább érsz fajta tempónál. Elrángattam mindegyik táskámat fél útig, majd elkezdtem ugrándozni. Pattogtam össze vissza, hogy észrevegyen. Nem figyelt rám, csak a papírját lengette. Így hát előkutattam egy zsírkrétát és egy papírt a kézitáskámból ezután ráírtam: Jacob La Pushból.
Eszeveszetten lobogtattam, közben a hátam mögé dobtam a zsírkrétát. Végül is csak azért hoztam, hogy a vonat falát firkálgathassam. Ezt már észrevette, és rögtön megmozdult, sőt szaladt felém. Arcán hatalmas vigyor ült, direkt az én számomra. Ennek örültem. Vagy lehet, ilyen röhejes vagyok? Mikor megérkezett én is mosolyogtam.
- Szia! – mondtam kedvesen.
- Rachel Mercy Fallsból? – mutatta a táblát. Nevetett.
- Ühüm. Jacob La Pushból? – kérdeztem én is nevetve. Bólintott.
- Rendben. Akkor örvendek. – kezet nyújtott, majd megfogtam és megráztam. Kézfogása határozott volt. – Mehetünk?
- Aha, csak felhívom anyut, hogy megérkeztem. – elkezdtem kutatni a táskámban. Nem találtam a mobilomat. – Mindjárt meg van, ezt megfognád? – adtam a kezébe a laptopom, amit, hipp-hopp, kirántottam a táskámból. Mindent kivettem belőle, ötször átfésültem mindenhol. – Ó, basszus!
- Mi van? – kérdeztem és a laptopot szorongatta.
- nem találom. Haza kell, menjek érte, megy egy vonat hazafelé… Sietek, hamar itt leszek. – mondtam kétségbe esetten.
- Itt az enyém hívd fel. De nem menj már haza, mert a vonat, amivel jöttél jó 3 órája indult. Akarsz még ennyit utazni? – nevetett kínjában szegény. – Hívd fel anyukádat, hogy küldje el.
- De nekem most kell! Haza kell, menjek.
- Nem kell hazamenned. Tudod, milyen messze van innen ööö… - megnézte a tábláját, hogy honnan jöttem. – Mercy Falls?
- De-de. Mondj 3 jó okot, hogy ne menjek haza.
- Én mondok 5-öt is. – emelte e tétet gúnyosan.
- Akkor halljuk nagyokos. – morrantam rá szegényre. Iszonyatosan ideges voltam, hogy nincsen meg.
- Te akartad, tehát először is itt laptopod, aminek a tartójában, ha jól érzem, van mikorfon. Vagy is jól tapintom. Videó telefonálhatsz. Mert biztosra veszem, hogy webkamerád is van. Másodszor, a telefonod itt lesz holnaputánra. Harmadszor, La Push nagy részén elég kicsi a térerő. Negyedszer… Akarod hallani? – még mindig felém nyújtotta a mobilját.
- Nem. – sóhajtottam. – Igazad van. – elvettem tőle a telefonját, és tárcsáztam anyut.

- Haló? – kérdezte anya.
- Én vagyok az, Rach. Jacob telefonjáról.
- Ki az a Jacob?
- Az mindegy. Otthon maradt a telefonom.
- Lehet. Kivettem a táskádból és feltettem tölteni.
- Anyu, bazz… Mért? – tettem fel még mérgesebben a kérdést.
- Mert lemerült. Feladom postán. Ajánlottan. Ígérem. Írd majd meg e-mailban a lakcímedet.
- Köszi, szia! – letettem a telefont, és visszaadtam Jacobnak.
- Meg szabad kérdeznem mit mondott? – tette fel a kérdést, amit mi otthon csak úgy szoktuk: mit mondott?
- Igen. Azt hogy elküldi. – ekkor Jacob arca elégedettséggel telt el, és elkezdtünk a kocsija felé sétálni. Jacob vitt minden pakkomat, és csak a kézipoggyászomat, amiben a laptop nem volt benne, hiszen még Jacob mindig szorongatta. A kocsijához érve kinyitotta a csomagtartót, és beletette a táskáimat.
- Ami nálad van azt is betegyem? – érdeklődött, én megcsóváltam a fejem. Becsukta a csomagtartót és kinyitotta előttem az ajtaját a kocsinak. Milyen illedelmes. Majd maga és becsüccsent a volán mögé, és elfordította a kulcsot. A motor elkezdett pöfögni, majd elindultunk. Egyre gyorsabban mentünk, majd mikor kiértünk a parkolóból még gyorsabb lett. A kis rozoga csotrogányban volt kakaó rendesen.
Utáltam a kínos csendet éppen azon kezdtem töprengeni hogyan törjem meg a csendet.
- Messze vagyunk még? - kérdeztem egyszerre Jacobbal aki arról érdeklődött, hogy milyen Mercy Falls. Megint udvarias volt, így megengedte én kérdezzek. Bár nevetett, tisztán értettem minden szavát.
- Kérdezz csak. Várj, egy pillanat. Hívhatlak Rach-nek? Mert az egyik nővérem is Rachel és ő nem szereti.
- Igen, nevezz csak annak, ha akarsz. Messze vagyunk még? És még egy kérdés. – nevettem. – Hívhatlak Jake-nak?
- nem, már nincsen annyira messze. Fél óra körülbelül. Vagy háromnegyed. És hívj csak… nem bánom. – nevetett, de a szemét egyszer sem vette le az útról. Még akkor sem, mikor a sebváltó melletti kis fakkban turkált. Kivett belőle egy zacskót, majd egy kézzel kinyitotta. – Kérsz chilis gumicukrot? – kérdezte tőlem.
- Chilis gumicukrot? – kérdeztem vissza meglepetten. - nem köszi. - Nevettem.
- Sajnálhatod. Pedig fincsi. – kivett pár darabot még mindig egy kézzel, majd elkezdte eszegetni. Nem is látszott az arcán hogy ő valami chilis dolgot eszik, így úgy gondoltam mégis csak megkóstolom. - inkább kérek. – nevettem, majd kivettem egyet a zacsiból. Bekaptam. Mikor már rágcsáltam akkor éreztem meg az ízét. Elkezdtem levegőért kapkodni. Az én arcomon már látható lehetett a chili evés, mert még Jake is odafordult és nevetve kérdezősködött.
- Erős? – tette fel a kérdést.
- Az! – mondtam levegőért kapkodva.
- Lenyelted?
- Nem!
- Kiköpnéd?
- ja! – mondtam és levegőért kaptam.
- Húzd le az ablakot, és mehet kifelé. – ezen még inkább nevetett, és az ablak lehúzójára mutatott. Gyorsan letekertem az ablakot és kiköptem. Elővettem az üdítőmet, és nagyot húztam belőle. Jacob láthatóan jól szórakozott rajtam.
- Rögtön otthon vagyunk! – közölte, én meg nagyon megörültem ennek.
- Király!
- Otthon van rendes gumicukor is. - nevetett
- Nálam meg sós mogyoró. Kérsz? – kérdeztem nevetve.
- Köszönöm most nem. – utasította el, ámde kedvesebben, mint én szoktam.
Ezután hosszas csend volt az autóban, ami már nyomasztó számba ment. Majd egyszer csak lefékezett, és kiszállt a kocsiból. Megkerülte az autót, és kinyitotta nekem az ajtót. Ezután kivette a holmimat a csomagtartóból.
- Üdv a Black Rezidenciában! – mutatott a házra, és hamar bezárta a kocsit és az ajtó felé vette az irányt. Lakájos kis házuk volt.
- nagyon aranyos kis ház kívülről.- mondtam kedves hangon.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.