7. fejezet: Az ölelés
Korhatár:14
Rövid rávezető tartalom: Hát... öhm... szóval, Rachel megteszi az első nagy lépést Jacob felé. Röviden ennyi >.<




Hamarosan megérkeztünk. Az idő nem volt túl jó, de elterelődtek a gondolataim felőle. Jacob kinyitotta az ajtót nekem, és én kiszálltam. Jó nagy kocsiszíne volt, annyi szent.
Elindultunk feléje, a pirosra festett épület egyre közelebb volt, közelebb, közebb, majd még nagyobbnak látszott mikor végleg odaértünk. Elővette a kulcsát és elkezdte babrálgatni. Gyorsan megtalálta melyik nyitja az ajtót, így kitárta. A kétszárnyas nyílászáró (nyílás-záró) nem volt valami szép, de úgy tűnt őt nem zavarja. Beléptem. Bent is jó nagy volt, meg kell hagyni. Ahogy körbenéztem, mindenféle szerszámos polc, befejezésre váró kacat volt.
- Nagy a kupi, én is tudom, mondanod sem kell. – mondta, majd széttárta kezét. Már ezzel is azt sugallta, hogy „nézzétek az én kis birodalmamat”. Én néztem, és nem bírtam ellenállni neki, hogy tovább nézzem a garázst.
- Engem nem zavar, az én szobám is ilyen otthon. – nevettem. Nem hazudtam nagyot, csak egy egész picit. Az én szobám egy egész picivel rendesebb, mint ez.
Hamarosan észrevettem egy rózsaszín hajgumit az asztalon. Valahogy kirítt a a többi dolog közül. Ilyenek a lányok… Odasétáltam, és felvettem az asztalról, majd odavittem Jacobhoz.
- Tiéd? Csak mert ez bugyi rózsaszín. – nevettem. Kivette a kezemből, kedve rosszabb lett.
- Nem. – felelte, majd mondta tovább. – Belláé.
- Ki az a Bella? – kérdeztem vissza.
- Nem lehetne hagyni az egészet? – morogta.
- Nem. Látom rossz lett a kedved tőle, és az ilyen dolgokat át kell beszélni. Na ki az a nőszemély, aki így lelomboz téged. Biztosan fiú van a dologban.
- Jajj már… - nyögte ki végül. – ennyire kíváncsi vagy, avagy csak engem akarsz kínozni?
- kíváncsi vagyok, és jobb lesz neked, ha elmondod.
- De alig egy napja ismerlek.
- De majd még egy hónapig velem leszel összezárva. – indokoltam meg.
- Egye fene. – Ennek nagyon örültem. – nos, Bella az a lány, aki elcsavarta a fejem. Fülig szerelmes vagyok belé. Ezt így elég gáz kimondani, de így van. – sóhajtott.
- És? Csak nem ezért vagy ilyen rosszkedvű.
- Benne van egy v… egy pasi is.
- Várj, kitalálom. – mondtam, majd ráültem az asztalra. – ő abba a srácba szerelmes.
- Igen. De az a srác el is hagyta már egyszer. Akkor lettünk jóban. Kihasznált. Érted? Kisírta magát a vállamon és itt hagyott.
- Mért? Jake ez nagyon jó. Legalább barátok vagytok. Sokkal jobb mintha utálna. Ráadásul mi sem szebb, ha egy barátság átalakul szerelemmé. - győzködtem. Jake ráncolta a homlokát.
- Nézd, Rachel. Ez nem fog semmivé sem alakulni, mert ő nem engem szeret!
- Jól van. Találkozhatnék vele?
- nem.
- Mért?
- Mert azt mondtam! – förmedt rám. – olyan mintha én gyáva lennék… nem fogsz vele beszélni, főleg nem erről.
- Akkor mindegy. – nyafogtam.
- Nem baj.
- Jacob, találni fogsz nála jobb lányt, hidd el! – próbáltam nyugtatni.
- Ezzel nem mész semmire – sóhajtott, majd elkezdett sétálni a garázsában.
Egyre jobban kedveltem Jacobot, ahhoz képest, hogy mennyire ért hozzá hogyan kell sajnáltatnia magát.
- Jajj istenem, ne sajnáltasd már magad! – nyögtem ki végül, és odamentem hozz. Megálltam előtte, nem tétováztam kicsit sem, megöleltem. Úgy éreztem váratlanul érte, de én jól megszorongattam. Amikor Jacob észlelte, hogy én nem engedek, ő is visszaölelt. Én meg magamban kárörvendtem „így jár, akit megsajnálok”. Végül hosszas ölelkezés lett belőle. Jacobnak nem tudom hogy tetszett, de nekem igen. És végül is nem ez a fő, de én örültem neki. Szorításom engedett, de még mindig ölelgettem. Arcomra hatalmas mosoly ült ki, majd abbahagytam az ölelést. Nagyon nevettem. Hangosan.
- Hú… - Jake csak ennyit bírt kinyögni.
- Ezért ne sajnáltasd magad, mert még túlságosan megsajnállak, és megbánom, amit tetszek. – mondtam egyetértően.
- Csak váratlanul ért. – mosolygott fülig pirosan.
- jól van, nem kell szégyellned magadat, senki sem látta, és én kezdeményeztem. Ne parázz. Csak egy baráti ölelés volt. – mondtam majd megismételtem. Megint megölelgettem. Ölelés közben mondtam még neki valamit. – Látod? Ennyi. – nevettem.
- Nem szégyellem magam. – javított. – Csak hirtelen volt. – egy gyenge félmosolyt lehetett észrevenni az arcán.
„na neee. Ezt ne tegyed, mert még a végén beléd habarodok”
- Jajj de kis cuki vagy! – nem mondtam, ki mit gondolok, mert az ölelés még elment… de amire gondoltam, hát enyhén kínos.
Jake még inkább elvörösödött. Már a fejem fogtam. Nem tudok olyat mondani, amivel nem sértem meg az ön(le)becsülését.
- Mi van? – kérdezte
- Már megint vörös vagy, mint egy cékla. - nevettem
- jól van, na! – morogta.
Kinéztem az ablakon. Nagyon esett az eső. Az ónos eső. Csak zuhogott, és zuhogott. Rémes egy idő lett.
- Szokták ónos esőben vezetni? – kérdeztem.
- Esőben ami ónos soha. Én túl felelősségteljes vagyok hozzá. – nevettem.
- Akkor itt ragadtunk. – vigyorogtam kínomban.
- Akkor itt. – ismételte.
- De én már éhes vagyok.
- Én még nem. De itt nincsen hűtő, nincsen kaja csak egy rothadt szendvics ott. – mutatott a garázs túloldalára.
- Tudod mit? Rendelek pizzát! – elkezdtem kotorászni a táskámban, de nem találtam sehol a mobiltelefonom. – a francba! Elfelejtettem hogy otthon hagytam!
- Itt az enyém. – mondta Jake, és elővette a zsebéből. Már másodszor telefonáltam a telefonjáról. Hamar tárcsáztam a pizzériát, ami biztosan jó messzire volt innen. Honnan tudtam a számát? Onnan, hogy láttam egy szórólapot Jake kocsijának szélvédőjén és elraktam magamnak.
- Jó napot, itt a Darren pizzériája, miben segíthetek?
- Hello, pizzát szeretnék rendelni. Egy sonkás kukoricásat. Pillanat, mindjárt mondom hova. – befogtam a telefont.- Hova is? – kérdeztem Jacobot. Gyorsan előkapott egy cetlit, és felírta rá a címet. Én meg beolvastam.
- 35-40 perc múlva ott lesz a futárunk. Telefonáljon máskor is. – hangzott a búcsú, én meg letettem a telefont.
- 35-40 perc és itt lesz. – ismételtem el Jacobnak.
- Addigra én is éhes leszek. Van nálad pénz?
- Ó hogy az a… Csak nagyon kevés.
- Nálam van. – közölte, aztán elfutott a kocsiszín hátuljába. El kezdett matatni az egyik polcon, majd egy nagyon pici fa ládikát vett elő, amiben nem kevés pénz volt.
Visszatért egy pizzára elegendővel.
- Itt is vagyon! – mondta nevetve.
- köszi hogy kisegítesz.
- ugyan semmi– legyintett.
- Tudod mit? Hogy elüssük az időt, játszhatnánk, kérdezz feleletet. Te kezdesz.- nem hagytam még beleegyezési időt sem neki.
- Rendben, akkor… öhm… hát. Mondjuk. Szereted a gombát?
- Utálom. – vágtam rá.- Én jövök. Pofátlan leszek. Mi a véleményed rólam?
- Hát… mondjuk csinos vagy, és kedves. Nagyon felhőtlen kedvű. Akkor én kérdezek. Csókolóztál már sötétben? – tette fel a kérdést.
- Nem. Ritkán csókolózok, nem sok barátom van, nem sok fiúnak tetszem. És te?
- A-a. – kopogtak. Odasietett Jacob, és kinyitotta az ajtót. A pizzás ember volt az.
- Valaki nem vette át a pizzáját. Ugyan olyat rendelt, ezért elhoztuk maguknak.
- köszönjük. – mondtam, amint odaértem az ajtóhoz. Átvettem. Jacob meg kifizette a kajánkat. Amit lerendezték a tartozást, beljebb hozta és kinyitotta. Kincsinek látszott, nem is kicsit.
- Jó hogy az az illető nem vette át.
- Az ám.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.