2. fejezet: Vallomások
Korhatár: 12
Rövid rávezető tartalom: Rachel megtudja a titkot, majd jót szórakozik Gracevel



Volt egy megérzésem hogy Grace lesz az. Lelkileg felkészültem, hogy ő lesz az, és hogy olyan dolgokat fog közölni velem, amiket nem igazán fogok szeretni. Még mindig a csengőn ült. Kezdtem azt hinni, hogy rádőlt a csengőre a seprű…
- Rögtön megyek! – üvöltöttem, hogy a csenéstől kinn is lehessen hallani.
Odasétáltam. Kinyitottam az ajtót. A megérzésem nem csalt: Grace volt az, aki még mindig a csengőn ült. Mosolyogtam egyet, grace is felvette a széles vigyorát. Megöleltem, majd ő visszaölelt. Abbahagytuk az ölelkezést mielőtt kiszorítjuk egymásból a szuszt.
- Szia! – köszöntött Grace.
- Szia, jó lát/ni élőben! Gyere be! – hívogattam mire hamar át is lépte a küszöböt így az előszobában találhatta magát. Gyorsan kibújt a kabátjából, és levette bojtos sapkáját. Elvettem őket tőle és felakasztottam. Besétáltam a nappaliba, ő pedig követett. Leült a kanapéra én pedig mellé. Ki akart bújni a cipőjéből, de én megakadályoztam.
- Ne vedd le, valami gond van a padlófűtéssel. – mondtam, majd mamuszos lábammal kalimpáltam kicsit hogy láthassa, én rajtam is van cipő.
- Jól van. Akkor ott tettük le a telefont, hogy át kell jönnöm. – mondta.
- Igen. De előbb nekem kell mondanom valamit, ami extra remek dolog. Ti nem voltatok iskolába mikor cserediáknak lehetett jelentkezni, és én pár nap múlva elmegyek egy hónapra!- meséltem és a végére a hangom nagyon elvékonyodott olyanra mintha már vinnyognék.
- Rach, ez remek! – mondta Grace őszintén – Mesés! Király! Csodálatos! – és egy ideig csak a rokon értelmű szavakat sorolta. Látszott rajta hogy örül neki, hogy én boldog vagyok.
- Na, felkészültem te mit akartál mondani? Csak gyorsan, mert összeszedtem a pótolni valóidat.
- Nagyon… nehéz ezt elmondani. Szóval… ismered a farkasokat? – kérdezte.
- Igen, szőrösek és a hidegben nagyon sokan vannak. Nyárra meg, HOPP eltűnnek. – feleltem neki.
- Rátapintottál a lényegre. Kérlek, ne szakíts félbe, nekem is nehéz erről beszélnem. Tudod, most hogy már Olive is „közéjük való” így úgy vélem neked is tudnod kell. – kezdte el a rossz hírt.
- Micsoda? Mit akarsz azzal érteni, hogy „Olive is közéjük való”?
- Mondtam Rach, hogy ne szakíts félbe. Nem? Kérlek, hallgasd meg. Nagyon fontos. Bár nem szabadna elmondanom, én úgy érzem még is el kell… tehát. Vannak a farkasok. Ezeknek nagy része hát… hogy is mondjam. Vérfarkas. Azért vannak télen sokan, mert a hidegtől válnak farkassá. A melegben meg emberek lesznek. Aztán egy idő után már nem változnak vissza a 40 fokon sem. Tudod, nem rég Jack „meghalt”. De mégsem, csak farkassá vált. Ő harapta meg Oliviát is. Sam is farkas. – nyögte ki végül, mire én lefordultam a kanapéról.
Ijedten ugrott utánam hogy nem-e esett bajom.
- Jól vagyok, csak… - feleltem
- Csak?
- Meglepődtem. És most is úgy gondolom, hogy neked lehet orvoshoz kéne fordulnod. Várj… Még csak most fogom fel. Olive farkas? - kérdeztem olyan meglepett hangon, hogy lerít rólam hogy nem értek már semmit.
- Igen. De nem tudom, jelenleg hol van, és mit csinál. Biztos valami farkasosat.
- Tehát akkor ő nem farkas-buzi, hanem farkas? De attól te még az vagy.
- Hogy mi?! – kérdezte Grace nevetve és lekapott a kanapéról egy párnát és a képembe vágta. – Nesze neked.
- Ezt vehetem hadüzenetnek? – kérdeztem én is a bajszom alatt kuncogva és azzal a párnával, amit az előbb a képembe nyomott jól fejbe kólintottam. – mert én annak vettem.

Pillanatok múlva mindketten nevetésben törtünk ki, és nem kellett sok és párnacsata alakult ki. Püföltük egymás anya 3 selyem díszpárnájával. Míg az egyik ki nem lyukadt.
- Úr Isten! Grace, ez kilyukadt! – mondtam nevetgélve és a nagy csata után összecsuklottam.
- Ugye nem lesz baj belőle? – kérdezte Grace, de nem tudtunk komolyan viselkedni.
- Nem. Nem tetszett neki soha. Vagy is anyunak. Csak a mamától kapta, vagy is apu anyukájától és hamarosan látogatóba jönnek. És kirakta nem ám számon kéri tőle, hol van. És hogy ne kelljen, azt mondania nem tetszik neki.
Elővettem az iPodomat, és a fülembe dugtam. Egy jó szám ment benne. Beledugtam a másik fülhallgatót Grace fülébe.
- Hallod? Ez a kedvencem! – értesítettem Grace-t a fejleményekről.
- Én is nagyon szeretem. – mondta Grace. – Mennyi az idő?
- Fél négy lesz. – válaszoltam, ahogy az órára pillantottam.
- Úr Isten! Nekem mennem kell. Be kell vásárolnom. Tudod milyenek a szüleim. Viszont ha akarsz, átjöhetsz este filmet nézni. – ajánlotta fel.
- Nem engedlek haza, mert megint felszívódsz. – makacskodtam nevetve.
Ennek ellenére Grace hamar kivette a füléből a fülhallgatót és elindult az előszoba felé. Leakasztotta a kabátját, és kivette annak ujjából a bojtos sapkáját.
- Tudod mit felejtettünk el? – kérdeztem, ahogy feltápászkodtam a földről és utána mentem.
- Nem. Mit? – érdeklődött Grace kíváncsian miközben a kabátjával bíbelődött.
- Bepótolni a házijaidat. – feleltem és felvontam az egyik szemöldökömet.
- Majd máskor. Holnap úgy sem tudok menni suliba, nem leszek a városban. – állította.
- Három nap múlva meg már én nem leszek – jeleztem felé a számat húzogatva.

Ezzel le is pattantunk a témáról majd mikor az ajtót nyitottam neki még hozzátettem:
- Elküldöm őket e-mailban. Figyeld a postaládád! – azzal kilépett a házból.
- Akkor majd valamikor ütközünk. Szia! –integetett már a kertkaputól.
- Szia! – köszöntem el tőle és visszafáradtam a lakásba.

Hamar betotyogtam a nappaliba és összeszedtem a párnából kihullott tollakat. Felsiettem a szobámba és elővettem a bőröndömet, meg a papírt, amit a tanárnő adott a suliban. Rajta volt minden, meg hogy a szülőnek alá kellett írnia.
Vennem kell esőkabátot. Rá van írva. „ajánlott az esőkabát”. Rendben, akkor beszerzek egyet.
De honnan? Elindultam szüleim hálószobája felé. Azt hiszem, apunak van egy liba-(fos)-zöld belőle. Így is volt. Mert amint betúrtam az ágy alá a kezembe is akadt. Felpróbáltam. Csak kétszer fértem még bele meg még Grace és Olive is lehet. De ez legalább strapabíró.
Levittem a papírt a konyhába ahol kitettem az asztalra. Nehogy elfelejtsék aláírni, mert akkor nekem végem.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.